Híreink
Lelki feltöltődést hozott az Előszenteltek liturgiájáról szóló előadás
A „Görögkatolikus egyház kincsei” programsorozat keretében 2026. március 18-án, szerdán délután különleges lelki élményben lehetett része az érdeklődőknek. A Szent Anna Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ aulájában az Előszenteltek liturgiája és annak lelkisége címmel tartottak előadást.
A program előadója dr. Nyirán János fődiakónus atya volt, aki szavaival és vetített képekkel segítette a résztvevőket abban, hogy mélyebb betekintést nyerjenek az Előszenteltek liturgiájának misztériumába és történetébe. Az előadás során szó esett arról is, miként alakult ez a szertartás az idők folyamán, és milyen szerepet tölt be napjainkban a hívek életében.
A Görögkatolikus Egyház nagyböjti időszakának egyik kiemelkedő szertartása az Előszenteltek liturgiája. Az ősi egyházi előírások szerint nagyböjtben hétköznap nem végeztek teljes liturgiát, ugyanakkor fontos volt, hogy a hívek rendszeresen részesülhessenek az Eucharisztiában. Ennek a lelki igénynek a betöltésére jött létre az Előre megszentelt adományok liturgiája, amely átváltoztatás nélküli, ünnepélyes áldoztatási szertartás.
A liturgia első része nagy alkonyati istentisztelet, míg második része a Szent Liturgia menetét követi az áldozással. A latin szertartásban ennek megfelelője a nagypénteki csonka mise.
Az előadás végén a résztvevők nemcsak új ismeretekkel gazdagodtak, hanem lelkileg is feltöltődve térhettek vissza mindennapi életükbe.
Bővebben
December elején ünnepélyes keretek között adták át a gyermekvédelem területén végzett kiemelkedő munka elismeréseként alapított díjakat. A rendezvény alkalmat adott arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és figyelmünket azokra irányítsuk, akik nap mint nap a rájuk bízott gyermekek biztonságáért, fejlődéséért és jövőjéért dolgoznak – gyakran a háttérben, csendesen, mégis rendkívüli felelősséggel.
Nagy öröm és büszkeség intézményünk számára, hogy a Szent Anna Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központból két munkatársunk is elismerésben részesült.
A Szent Kristóf a gyermekekért díjat vehette át
Feketéné Gut Katalin Marianna, gyermekvédelmi asszisztens,
aki hosszú időn át végzett, elkötelezett és kimagasló szakmai munkájával járult hozzá a gondozásában élő gyermekek mindennapi biztonságához és fejlődéséhez. Munkáját miniszteri elismerő oklevéllel jutalmazták.
Szintén elismerésben részesült
Máró Andrea, gyermekvédelmi asszisztens,
aki következetes, lelkiismeretes munkájával és a gyermekek iránt tanúsított figyelmével, empátiájával évek óta meghatározó szereplője intézményünk szakmai közösségének.
Ezek az elismerések nem csupán személyes sikerek, hanem visszajelzések arról a közös munkáról is, amely a Szent Anna Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ mindennapjait jellemzi. Kollégáink példája megerősít bennünket abban, hogy a gyermekvédelemben végzett munka akkor igazán értékes, ha szakmai tudás, emberi odafigyelés és elkötelezettség egyszerre van jelen.
Ezúton is szívből gratulálunk díjazott munkatársainknak, és köszönjük áldozatos szolgálatukat!
Bővebben
2023.07.30. - 2023.08.04. között Erzsébet-táborban nyaralhattak a nevelőszülős gyerekek.
Bővebben
Élménytábort szerveztek a nevelőszülős gyerekek számára.
2023.07.11.-2023.07.14. között nevelőszülős gyerekek táborozhattak HAjdúnánáson.
Bővebben
Kézműves tábor Hajdúdorogon
2023.07.10.-2023.07.13. között a kézügyességet és kreativitást igénylő kézműves foglalkozásokat kedvelő fiataljaink táborozhattak a Hajdúdorogi Strandon és annak Jurta épületében.
Bővebben
2023.07.03.-2023.07.06. között táboroztak gyerekeink
2023.07.03.-2023.07.06. között a sportokat kedvelő fiataljaink táborozhattak a Hajdúdorogi Strandon és annak Jurta épületében.
Bővebben
Szociális Munka napja alkalmából az Érsekségen vendégeskedtünk.
A Hajdúdorogi Főegyházmegye is szerette volna köszönteni és vendégül látni a gyermekvédelem területén működő intézményei munkatársait és nevelőszülőit. Közel 100 fő részvételével tisztelegtek a gyermekvédelemben dolgozók előtt görögkatolikus ünnepünkön, november 8-án. Seszták István főhelynök celebrálta a Szent Liturgiát a debreceni Érseki Hivatal kápolnájában, ahol olyan szép számban gyűltek össze a résztvevők, hogy még az aulába is kivetítették a szertartást.
A jeles nap alkalmából több munkatársukat is kitüntetésben részesítették:
Bakó Sándorné lakásotthon vezetőt, Tóth Árpád fejlesztő pedagógust és Nábrádi Lászlóné Nagy Juliánna nevelőszülőt.
Szívből gratulálunk nekik!
Bővebben
Rólunk
Csatlakozz Hozzánk! Legyél Te is nevelőszülő!
Nevelőszülőként Te lehetsz az otthon, ahol újra biztonságban lehet. Jelentkezz, ha hiszel a második esély erejében.